Vizsga az egyik érdi Általános Iskolában.
A következő történet arról szól, hogy hogyan jut el egy 13 éves fiú a magántanulóságig, és hogyan zajlik egy vizsga az iskolai tanév végén.
A fiú, Zoltán újonnan beiratkozott tanulója volt a tanév elejétől az egyik érdi Általános Iskolának.
2009. március folyamán magatartásproblémák miatt magántanulóvá vált. Ez szülői kezdeményezésre történt a helyi Nevelési Tanácsadó jóváhagyásával.
A magatartásproblémák előtt a fiú még a városi Kazinczy versenyen második helyezést ért el, biológiából órákat vezetett az osztályában. Aztán „sikerült” a beilleszkedés az új osztályközösségbe, ahol az órákat tartó tanárok jó néhányát zavarta az osztály hangoskodása, a közbeszólások, a bohóckodások, amiben Zoltán is részt vett.
Innentől a tanulmányi eredményei romlottak, a jónak még csak a közelében sem voltak.
A szülőket leginkább a tanárokkal való sorozatos konfliktusok juttatták arra az elhatározásra, hogy gyermeküknek magántanulói státuszt kérnek. Pedagógus (tanító, biológus-informatikus) szülőkről lévén szó, gyermekük tanítása nem jelentett gondot számukra. Angol nyelvből pedig magántanárt fogadtak.
Egyértelmű volt tehát számukra, hogy a magántanulósággal nem rontanak gyermekük, amúgy is rossz tanulmányi eredményén. Az iskola vezetése pedig, a tanároknak mintegy „védelmet biztosítva”, minden további nélkül beleegyezett a szülői döntésbe.
A tanév végi vizsga időpontjáról írásbeli értesítés érkezett a szülők lakcímére az iskola igazgatójától kb. másfél hónappal a vizsga előtt. Az időponton kívül másról nem kaptak tájékoztatást.
A vizsga napján derült ki, hogy a szülőknek kellett volna elkérniük az iskolától a tanmenetet és a vizsgakövetelményeket. Ezt az oktatási irodán közölték a szülőkkel, mint ahogyan azt is, hogy az iskola igazgatójának nem kell ismernie az erre vonatkozó jogszabályokat, vagyis az igazgatónak nem dolga a tájékoztatás. A szülő által kért magántanulói státusz esetén a szülő felelőssége a körültekintő tájékozódás, ebben az esetben az iskolának semmilyen felelőssége nem róható fel – hangzott el az oktatási iroda részéről. Érdeklődésükre, – mivel tartottak az esetleges tanári retorzióktól – hogy később független vizsgabizottság előtt tehet-e gyermekük vizsgát, az oktatási iroda válasza az volt, hogy igen, bár ez nagy divat lett mostanában Érden…
A szülők tehát a kijelölt vizsgaidőpontra, vagyis 12 órára elvitték a gyermeküket az iskolába, ahol négy órán keresztül vizsgázott, kilenc tantárgyból, egy rövid szünet közbeiktatásával.
Amikor gyermekük, végzett a vizsgákkal, kimerülten, fáradtan jött ki a teremből, ahol a vizsgáztatás folyt. A szülők a folyosón vártak rá a vizsga ideje alatt, kivéve azt az időt, amikor kimentek körzőt, vonalzót, szögmérőt vásárolni a matematika vizsgához, mert ott helyben derült ki hogy ezekre is szükség van.
A vizsga írásbeli részből állt matematikából, fizikából, kémiából, magyar nyelvből, magyar irodalomból, történelemből. Szóbeli volt angolból, földrajból és biológiából. A vizsgaterem előtt szinte a vizsga egész ideje alatt hangoskodás, rohangálás volt, mivel a többi tantermekben foglalkozások folytak, így a napközis tanulók jöttek-mentek, játszadoztak, hangoskodtak a folyosón. A vizsgateremben, a tanárok beszélgettek egymással és ki-be járkáltak.
A tapasztaltak, és látottak lehangolták a szülőket. A szülők maguk is tanulnak. Második, harmadik diplomájukat szerzik meg, de ilyen hosszú ideig, ilyen körülmények között még soha nem vizsgáztak felnőtt fejjel sem.
Ezt az eljárást, - kezdve az iskola részéről a tájékoztatás hiányával, bezárólag a vizsgakörülményekig - szinte hihetetlennek gondolták volna, ha fiuk és saját maguk nem tapasztalják meg. A vizsgán egyébként legalább 15 tanuló volt. Közülük néhány tanuló egyszerűen elment, és otthagyta a vizsgát.
A négy órás vizsgáztatás általános iskolában nagyon hosszú idő.
Amennyiben a törvény erről külön nem rendelkezik, az iskola pedagógiai programjában szerepeltetni kell a vizsga eljárási folyamatát! Erre vonatkozóan sok iskola közli a programját és az elvárásait az interneten is. Szerepeltetik a követelményeket, az osztályozás kritériumait stb. (pl. Pasaréti Gimnázium). Ezzel válik átláthatóvá és tisztává a szülők, diákok számára, hogy milyen elvárásokat támaszt az iskola a tanulójával szemben, és hogy a tudást hogyan értékeli. Ez nagyon hasznos lenne mindenkinek, szülőnek, gyermeknek, magántanulónak és iskolának.
Amíg ezek hiányoznak, és órákig vizsgáznak 13 éves gyermekek, addig nem lehet azon csodálkozni, hogy a szülők szemében nem nő, hanem leértékelődik az iskola, az iskolarendszer.
Ezek után azon sem kell csodálkozni, hogy egyre többen fognak független vizsgabizottságot felkérni a jobb érdemjegy megszerzésnek lehetősége miatt, akár még a magántanulók is. Hiszen négy óra folyamatos megfeszített szellemi munka során a felnőtt sem teljesít egyenletesen, nem még egy gyermek!
A tanároknak el kellene gondolkodniuk azon, hogy amikor a maguk intenzív és kimerítő munkájáról panaszkodnak, akkor vajon a gyerekeket miért kényszerítik bele ugyanebbe a helyzetbe! Persze vannak tanárok, akik észreveszik ezt. Jelen esetben a földrajz és a biológia tanár.
Akkor válik a tanár-társadalom kezében a pedagógia hatékony eszközzé, amikor a hibákat és hiányosságokat nem elsődlegesen a gyerekekben látják meg.
Addig azonban számolniuk kell azzal, hogy erővel, hatalommal és a tekintélyt hangoztatva sohasem lesz partnerük sem a gyerek, sem a szülő!
Amelyik tanár csak mondogatja, hogy a „gyerek egyébként értelmes…”, de semmit nem tesz azért, hogy kihozza a tanulóból a legjobbat, addig csak elcsépelt szöveg marad a szülők számára a pedagógusok leterheltsége. Aki ezt a terhet nem bírja, annak le kell azt tenni, és másikat kell felvenni! De az nem biztos, hogy könnyebb teher lesz…
